Szórakozás

Rubint Réka máris kiszállt a milliomos feleségeket életével foglalkozó műsorból

A Feleségek luxuskivitelben szeptember 25-én startolt a Viasat3-on. Ez az a műsor amelyben milliomos férjekkel rendelkező nők életébe kaphatunk betekintést, illetve ez az a műsor amelyből Rubint Réka egy rész után ki is szállt, tudta meg Bors. 

Csak Schoberték fognak szerepelni a Vigyázat, gyerekkel vagyok egyik részében
A nyeremény biztosan családban marad, köszönhetően a fél tucat egymás ellen versenyző Schobertnek.

Bár saját Facebook oldalán azt írta az első részt követően, hogy nagyon megszerette a lányokat akikkel együtt szerepelt a műsorban, de a bejegyzésben azt is megemlíti, hogy csak 3 részben lesz látható.

Rubint Réka eleve másképp állt hozzá a műsorhoz, mint a showban szereplő többi feleség.

Nem volt hajlandó kérkedni vagyonával.

A lap információ szerint a celeb legnagyobb félelme az volt, hogy egyenlőként kezelik majd a műsor többi szereplőjével. A többiekkel ellentétben Schobert Norbival közös otthonukat sem volt hajlandó bemutatni.

Megérkezett Rubint Rékáék esküvői videója
Gyönyörű tájak, ló, napsütés, éneklés.

A sztár távozása azért lehet meglepő, mert ő a műsor legismertebb és legnagyobb neve, valamint ahogy azt mi is megerősítettük a legszimpatikusabb szereplő.

(Kiemelt kép: Viasat3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik